Telefonszám: +36 30 880-7019

Pomázi családi ház

Fő képen látható a családi ház amerikai konyhás nappalija - törekedtünk arra, hogy minden csövet a padlóra fektessünk (internet, erősáram, főzőlap betáp), így elkerülve a falak túlzott vésését. A cső telepítés fázis igencsak gyorsan sikerült magas rutinunkból és fejlett gépparkunkból adódóan. Amint látható, a kötéseket csillagpontosan alakítottuk ki, hogy kevesebb kötődobozt kelljen elfedni, vagy egyszerűen csak telepíteni, így csökkentve a hibakeresési/karbantartási helyeket a jövőben. A struktúrált hálózatot a következő generáció IP szolgáltatásainak szenteltük, de mellette KOAX is kerül telepítésre. A tervek szerint az riasztó telepítését a padláson keresztül végezzük majd, így egyszerűbb a helyekre a beállás. A redőny és árnyékoló áramkörök szintén az emeleten kapnak majd helyet a kültéri világítási áramkörök mellett. A legfontosabb, hogy a szabványokat minőségi pilléreken alkalmazzuk, így például szempont volt az EPH kiépítése, - majd a leendő víz/gáz hálózatnak -, a tartalék csövek, az újrahúzhatóság. Ahogy kész lesz a többi folyamat, azonnal bővítjük a cikkünket!